Rozsály

A szegény ember erősebbé teszi az ördögöt


Részlet Béres András Hajnalpelika című könyvéből

Eccer vót, hu nem vót, az Óperenciás–tengeren is túl vót egy nagy jegenyenyár, azon a jegenyenyárfán vót kilencvenkilenc varjúfészek, abba vót kilencvenkilenc kis varjú, de aki az én mesémet meg nem hallgatja, az Isten szorítsa két hónaljmankóra, aki pedig meghallgatja, annak kilencvenkilenc varjú vájja ki a szemét, hogy a mennyeknek országát soha meg ne lássa.

   Vót a szőlőskertembe egy cseresnyefa, annak a tetején vót egy ringyes-ronygyos szoknya, annak a ráncai közül szedem ezeket az igéket, aki haragszik, veregesse meg az én fenekemet.

   Hát, ahogy mentem kifele a mezőre, tanálkoztam egy szegény meg egy gazdag emberrel. Szántottak. A szegény ember két ökörrel, a gazdag ember két jávorfákkal. Arra ment az ördög. Azt mondja, hogy:

   – Te szegény ember, a te ökröd mért megyen jobban, mint azé a nagygazdáé? Mikor azok milyen kövérek – azt, mondja –, aztán azok csak szaladgálnak.

   Azt mondja:

   – Azért, mert az nincsen kiherélve, oszt ezek erősebbek

   – Hallod, herélj ki éngem. Adok egy kalap pénzt.

   – Jól van, én kiheréllek. Gyere a főd végire, ott van egy gödör, oszt kiheréllek.

   Ki is herélte, mire kiherélte, a szegény ember kivágta kalap tetejét, kilyukasztotta.

   Na mikor kiherélte, mondja az ördög:

   – Na, te szegény ember, még te löktél ki énvelem, hát még annyi erőm sincs, hogy menjek.

   – Dehogy nincsen, majd megjön az erőd.

   – Na, tarts a kalapod. – Tőti, tőti. – Te, milyen kalapod van neked, hogy ez sosincs tele?

   Mire a gödör teli lett, teli lett a kalap is.

   – Na, de nem baj! Mához egy évre itt legyél, én is kiheréllek téged.

   Hát hazament az ember. Hazavitte a sok pénzt. Búsul, hogy most mán űtet kiherélik, mi lesz űvele? Eljött a másik esztendő, búsul az ember. Következik a nap. De nagyon búsul. Aszmondja az asszony:

   – Hé, mit búsul kend?

   – Hát búsulok, mert mos már holnap kiherélnek – aszmondja. – Egy ördög, amiért a sok pénzt adta ide, én is kiheréltem, oszt most visszaadja.

   – Ne búsulj, hé. Kimegyek én – aszmondja – hozzá. Oszt nem te fogsz jönni. Majd szántok én csak jöjjön az ördög – aszmondja.

   Ki is ment szántani. Szánt, szánt, ballag. Egyszer oda megy az ördög:

   – Na kinn vagy, te szegény ember?

   – Kinn – aszmondja.

   – Na – aszmondja –, gyere oda, ahun engem kiheréltél, oszt hagy heréljelek ki.

   Elment oda. Mikor megáll:

   – Na, vessed a nadrágod!

   Az asszony vonakodott.

   – Na csak vessed, vessed – asz mondja – lefele, majd kiherélek.

   Mikor leveti, leül elibe, aszmondja:

   – Jaj, te, hát téged ki herélt ki? Hát tebeléd baltával van vágva – asz mondja.

   – Dehogy baltával. Engem így kiheréltek mán.

   – Nem baj – aszmondja. – Itt egy bivalybűr, befódjuk.

   Belefogott oszt fódani. Fódja.

   Mikor összébb tette az asszony a lábát, akkor kisebb bűrt vágott rá, beleesett. Mikor varrni akarta, szíjjelebb tette a lábát, akkor beleesett a bűr. Hát vágott rá nagyobbat. Mikor újra varrni akarja, megint összébb szorította, akkor már nagy vót rá. Vágta a kisebbet. Eccer addig vágja, hogy már majdnem elfogyott. Eccer egy nagyot f…ot az asszony.

   – Jézus Isten, te nagyobb ördög vagy te az ördögnél – aszmondja –

Már a másik lyuk is kifokadt rajtad – aszmondja. – Eridj, nem bajolok én én most veled – aszmondja.

   Így oszt vége vót a mesének.

                                                                             Elmondta: Tarcza Antal